Operatőrök a vízparton
Ezúton is köszönöm, a
Pergetni könnyű -vad pisztrángok nyomában alcímmel- bemutatott film
kapcsán érkezett visszajelzéseket. Jólesően fogadva a méltatásokat,
Walter Péter kollégám jutott eszembe. Ő volt a film egyetlen operatőre.
Úgy érzem a „siker” neki is szól és Bors Csaba vágónak.
A köszönetet Péter kollégám felé az egyik válaszomban meg is fogalmaztam miközben elgondolkodtam az operatőrök munkáján. Igazából mit tudnak a nézők róluk? Kívülről mit gondolhatnak egy horgász film készítéséről? Beszélgetésim során meggyőződtem arról, hogy érdemes lenne bemutatni a képírók munkáját, néha lehetne betekintést engedni a horgász film készítésébe. Már csak azért is mert ez nagyon speciális műfaj. Kicsit természetfilmezés, rövid játékfilm is lehet, riport és dokumentum is sokszor keveredik, no meg akció dús sport közvetítéssé is válhat. Egy dolog viszont mindig biztos: a halfogás. Ettől horgász film és pont emiatt annyira nehéz. A főszereplők soha nem forgatókönyv szerint jelennek meg és nem azt alakítják, amit éppen akkor várnánk. A filmjeink forgatókönyvét a halak írják, ott a vízparton.
Az operatőrnek ott kell lennie, erősebben kell koncentrálnia, mint
magának a horgász szereplőnek. Különösen igaz ez a pergetős, legyezős,
úsztatásos-úszózós, szóval az aktív horgászatoknál. A kapás hirtelen
jelentkezik, ami a talán a legfőbb látványelemek egyike, például mikor
UL pergetés közben rávág a fekete sügér felszínen vontatott műbékára.
Rolandnak ezt kellett filmeznie nyolc órán keresztül, a vízen, csónakból
és rezzenéstelen kamerával. Végig követni a csali századik vízre
csapódását, a kétszázadik vontatást, kiemelést az újabb dobást addig,
míg nem sikerül megszerezni a pillanatot. A pillanatot, mikor a sügér
megtolja a vizet és elnyeli a csalit. Hogy ez a momentum a megfelelő
filmes élményt nyújtsa, legalább annyira meg kellet érte szenvednie,
mint ahogyan Deák Tomi operatőr kollégám szenvedett egy bosnyák
hegykatlanban vagy éppenséggel a perzselő pusztában, mikor a Kálló
csatornánál forgattuk a Légy-OTT! 16. részét. Itt nem heverészhetett
nyugágyon a kapásjelző sípolásáig! Végig filmezte a suhogtatást, a
műlégy kidobását, a vízre érkezését…
- Megvan Tomi? Látszani fog a légy? A vízre érkezése? …és éles a kép?
A huszadik harmincadik, századik dobás és kérdés után néha jön a csípős válasz, de sebaj, csak legyen meg ez a kép, rimánkodom magamban. Egyetlen kicsikart kapással a jelenet még korán sincs meg. Légy a vízen vagy közvetlen a felszín alatt, kamera nyit… a képben látszódjon a horgász, a víz, és a műlégy is. Ezt a monoton dobálást követi végig Tomi mindaddig, míg el nem nyeli a csalit egy pisztráng vagy egy éhes domolykó. Boszniában hiába készült el 20 perc alatt az első ilyen felvétel. Egy snitt sosem elég! Tominak majd kifolyik a szeme a folytonos kémlelőbe nézéstől, a válla majd leszakad a statikus mozgástól. Kegyetlen vagyok vele: fél nap eltelik, mire megvan az a két perc, amit filmbe teszek az egészből. Nekem is fáj a vállam a dobálástól, szüneteltetni kell a horgászatot, az operatőr viszont nem áll le, jöhet a vágóképezés.
A vágóképek felvétele sem leányálom… számomra nem elég a part közvetlen környezetében három virágsziromról „átélezni”. Nézzük meg a templom romot, járjunk utána a remetének, kellenek városi életképek, és természetesen a számtalan víz alatti felvétel. Jelen esetben olyan, amin a kérész vízfelszínre érkezik, kikel és elröppen onnan. Idő, idő, idő, rengeteg munka, így gyűlnek a snittek.
Menjünk fel a várba! Ott ütős lesz a „felkonf” (ami fél perc a filmben) és nagy totálokat is veszünk a Zemplénről. Péter a statívot, kamerát cipelve mássza velem a hegyet, lehasal a csalánosba, hogy a bakancsos léptemről közelit vegyen…Ezek a sztorik ismétlődnek Matyival. A Pádison nagyon komolyan össze kellett hangolni a munkát, nem akartuk a szakadékban végezni. Amint egyikünk biztonságos helyzetet talált a sziklafalon a másik átadta neki a felszerelést. Méterről méterre haladhattuk csak, a lélegzetállító látványt ahol tudtuk megörökítettük, nem kíméltük magunkat, iszonyatos magashegyi túrát tettünk meg azért a pár percért a filmben… remélem, hogy megérte. Kellenek ezek a színes képsorok és még csak most érkeztünk a halakhoz.
A halas képekért talán többet kell megtennie a kamerásnak, mint a horgászbotosnak. Maradva az aktív horgászatnál, úgy érzem, ez a kijelentés megállja a helyét. A lerakott (tartóra tett) bottal horgászóknál a horgász tudásán, taktikáján, az etetésen és a helyesen megválasztott stratégián múlik leginkább a siker-az operatőrnek a halbemutató pózolás beállítására kell inkább figyelnie-. A pergetésnél vagy legyezésnél operatőrünknek úgy kell a bozótosokon átvágnia, vagy gázolni a vízben, hogy ne zavarja el a halakat, úgy kell helyezkednie, hogy tudjon dobni a horgász és természetesen megfelelő képi kompozíciót vigyen a „szalagra”. Nincs beállított jelenet, nincs díszlet, folyamatos előre nem tudható mozgást lát a mindentvevőben. Sem a patakot, se a napot nem teheti arrébb, az idegesítő műsorvezető azért sem oda áll ahova kellene, kár is lenne a szereplőknek elmagyarázni mitől helyes egy kép…Kinn a csónakban, az erdőben, a vadonban, a jég hátán ahol egyből jégvirágosodik a lencse, ahol a legjobb állvány is hasznavehetetlen…na ott kellett volna gyakorlatban tanulni a filmezést!
A hal a lényeg! Mondja az öreg filmes szaki. Fiúk, szóval ez az
elsődleges szempont. Kreatív magyar filmesek vagytok, megoldjátok, hogy
jó legyen a kompozíció, éles legyen a kép és ne maradjatok le semmiről!
…és a fiúk megoldják. Mikor filmjeink végén a stáblistát olvassák, kérem jusson eszükbe ez a kis írás!
Írta és fényképezte: Erdélyi Balázs
forrás: http://pv-tv.tv/hungarian/kameraval-horgaszok/
A köszönetet Péter kollégám felé az egyik válaszomban meg is fogalmaztam miközben elgondolkodtam az operatőrök munkáján. Igazából mit tudnak a nézők róluk? Kívülről mit gondolhatnak egy horgász film készítéséről? Beszélgetésim során meggyőződtem arról, hogy érdemes lenne bemutatni a képírók munkáját, néha lehetne betekintést engedni a horgász film készítésébe. Már csak azért is mert ez nagyon speciális műfaj. Kicsit természetfilmezés, rövid játékfilm is lehet, riport és dokumentum is sokszor keveredik, no meg akció dús sport közvetítéssé is válhat. Egy dolog viszont mindig biztos: a halfogás. Ettől horgász film és pont emiatt annyira nehéz. A főszereplők soha nem forgatókönyv szerint jelennek meg és nem azt alakítják, amit éppen akkor várnánk. A filmjeink forgatókönyvét a halak írják, ott a vízparton.
- Megvan Tomi? Látszani fog a légy? A vízre érkezése? …és éles a kép?
A huszadik harmincadik, századik dobás és kérdés után néha jön a csípős válasz, de sebaj, csak legyen meg ez a kép, rimánkodom magamban. Egyetlen kicsikart kapással a jelenet még korán sincs meg. Légy a vízen vagy közvetlen a felszín alatt, kamera nyit… a képben látszódjon a horgász, a víz, és a műlégy is. Ezt a monoton dobálást követi végig Tomi mindaddig, míg el nem nyeli a csalit egy pisztráng vagy egy éhes domolykó. Boszniában hiába készült el 20 perc alatt az első ilyen felvétel. Egy snitt sosem elég! Tominak majd kifolyik a szeme a folytonos kémlelőbe nézéstől, a válla majd leszakad a statikus mozgástól. Kegyetlen vagyok vele: fél nap eltelik, mire megvan az a két perc, amit filmbe teszek az egészből. Nekem is fáj a vállam a dobálástól, szüneteltetni kell a horgászatot, az operatőr viszont nem áll le, jöhet a vágóképezés.
A vágóképek felvétele sem leányálom… számomra nem elég a part közvetlen környezetében három virágsziromról „átélezni”. Nézzük meg a templom romot, járjunk utána a remetének, kellenek városi életképek, és természetesen a számtalan víz alatti felvétel. Jelen esetben olyan, amin a kérész vízfelszínre érkezik, kikel és elröppen onnan. Idő, idő, idő, rengeteg munka, így gyűlnek a snittek.
Menjünk fel a várba! Ott ütős lesz a „felkonf” (ami fél perc a filmben) és nagy totálokat is veszünk a Zemplénről. Péter a statívot, kamerát cipelve mássza velem a hegyet, lehasal a csalánosba, hogy a bakancsos léptemről közelit vegyen…Ezek a sztorik ismétlődnek Matyival. A Pádison nagyon komolyan össze kellett hangolni a munkát, nem akartuk a szakadékban végezni. Amint egyikünk biztonságos helyzetet talált a sziklafalon a másik átadta neki a felszerelést. Méterről méterre haladhattuk csak, a lélegzetállító látványt ahol tudtuk megörökítettük, nem kíméltük magunkat, iszonyatos magashegyi túrát tettünk meg azért a pár percért a filmben… remélem, hogy megérte. Kellenek ezek a színes képsorok és még csak most érkeztünk a halakhoz.
Roli a csónakban
Petikém mit mutat a kamerád? –áll: Walter Péter
A halas képekért talán többet kell megtennie a kamerásnak, mint a horgászbotosnak. Maradva az aktív horgászatnál, úgy érzem, ez a kijelentés megállja a helyét. A lerakott (tartóra tett) bottal horgászóknál a horgász tudásán, taktikáján, az etetésen és a helyesen megválasztott stratégián múlik leginkább a siker-az operatőrnek a halbemutató pózolás beállítására kell inkább figyelnie-. A pergetésnél vagy legyezésnél operatőrünknek úgy kell a bozótosokon átvágnia, vagy gázolni a vízben, hogy ne zavarja el a halakat, úgy kell helyezkednie, hogy tudjon dobni a horgász és természetesen megfelelő képi kompozíciót vigyen a „szalagra”. Nincs beállított jelenet, nincs díszlet, folyamatos előre nem tudható mozgást lát a mindentvevőben. Sem a patakot, se a napot nem teheti arrébb, az idegesítő műsorvezető azért sem oda áll ahova kellene, kár is lenne a szereplőknek elmagyarázni mitől helyes egy kép…Kinn a csónakban, az erdőben, a vadonban, a jég hátán ahol egyből jégvirágosodik a lencse, ahol a legjobb állvány is hasznavehetetlen…na ott kellett volna gyakorlatban tanulni a filmezést!
Tomi akcióban
…és a fiúk megoldják. Mikor filmjeink végén a stáblistát olvassák, kérem jusson eszükbe ez a kis írás!
Írta és fényképezte: Erdélyi Balázs
forrás: http://pv-tv.tv/hungarian/kameraval-horgaszok/